Centi_30.jpg436

 

 

 

 

Március 10. Kedd

 

Hatalmas izomlázzal ébredtem, de fájdalmak közt küszködve folytattam az erősítést.

Az elmúlt napok kreatív gyakorlatait összeépítve nyomom a fekvőtámaszokat és beleékelek hasizom erősítő mozdulatsort. Hirtelen rájöttem, hogy hiányzik a mozgás, a sport. Nem az eszetlen menetelés és futkározás, hanem a testet karbantartó torna.

Kamaszkoromig cselgáncsoztam, része volt az életemnek a sport.

A Basával végzett öncélú verseny kitermelte a mozgás iránti vágyam, és ma, amikor minden öreg másnaposan fekszik és Basa is lehülyéz, ha megkérdem nem csatlakozik-e, elhatároztam, hogy keményre gyúrom magam.

kemenyhenrik.jpg

Centi_30.jpg437

 

 

 

Március 9. Hétfő

 
Azt érzem, mákom van, hogy szabadnapos vagyok, mert mozdulni se bírok. Basa is kiakadt szemmel fekszik. Ha néha beszélek hozzá, felkiabál nekem, hogy kussoljak, mert lenyom fekvőtámaszban, mint tegnap. Jeleztem, hogy döntetlen volt, de amennyiben kétségbe meri vonni, valóban újra kell játszanunk és akkor nem fogom kímélni.

Magamat se.

Hajnalban, mikor lefeküdtünk végül, bár folyamatosan szapultuk és nevetgélve kicsinyítettük a másik teljesítményét, még a nyilvánvaló számokat is kétségbe vonva civódtunk, mégis csillogott valami tiszteletféle a szemünkben.

Basa jó fej.

Aztán kimásztam az ágyból, mert úgy döntöttem, folytatom az erősítést, a testemnek nem árt némi mozgás, azt mondják az jó az izomlázra. Mikor láttam, hogy Basa elszenderedett, berúgtam az ágya alá. Ijedten ugrott fel.

– Gyere Basa gyúrni, puhány vagy! – vihorásztam.

– Kurva nénikéd, hagyj aludni, este lenyomlak, hülyegyerek!

Beleröhörésztem a képébe, de amikor célozni kezdett a papucsával, kiszaladtam.

Egész jól felszerelt konditerme volt a laktanyának, persze az összkép nagyon szedett-vedett, amolyan szocialista stílusú. Az egész egy poros pincében lett kialakítva, de viszonylag sok súly, meg még egy fekvenyomó pad is rendelkezésre állt.

Izomlázzal is legalább 200 karizom erősítő gyakorlatot végeztem, menni fog ez!

Este megint versenyre keltünk a Basával. Nem bírta ki, hogy ne kürtölje tele a folyosót, hogy ma fog végérvényesen kikészíteni, fogadásokat kötött magára.

Megint kifulladásig nyomtuk a fekvőtámaszokat. A bámészkodók megint hamar elkoptak, de most ragaszkodtam ahhoz, hogy legyen bíró, legyen tanú, ezért a fiatalabb körlettagoknak Basa parancsba adta, hogy nincs alvás, minket figyeljenek. Tizenegy után már kókadoztak a fejek, szerencséjükre hirtelen betoppant a Dinó. Májusi leszerelő, ahogy a neve mutatta, kicsi fej, nagy test.

– Meghoztam a sört! Itt a sör! – kiáltozta. Basa talpra ugrott, felkapta a pólóját.

– Gyere! Ma berúgunk! – vetette oda nekem. Én eddig csak szolid bulikban vettem részt civilben is, sosem ittam, de fel kell nőnöm valamikor! Követtem a többieket.

dorozsma_roma_vers_it (01).jpgDinó sofőr volt, és mint ilyen néha kiment a laktanyán kívüli világba. Ha olyan volt a csapatügyeletes tiszt meg az őrök, akkor az öreg katonák megbízásából nem hivatalosan, de ki szokott járni sörért a Sarokházba, a közeli kocsmába. Mindenki szemet hunyt egy-két korsóért cserébe. 25 literes tejfölös kannában hozta be, és a konyhában volt a támaszpont, minden öreg oda sunnyogott le berúgni. Elég változatosan művelték, volt, amelyik eleinte hangos, aztán halk lett az italtól, volt, amelyik éppen fordítva, de olyan is akadt, aki módszeresen itta ki és töltötte tele a sárga műanyag bögréjét és az italról sose vette le a szemét, folyamatosan követte ivás közben is. Amíg csak tartotta a kezében a bögrét, úgy bámult bele, mintha tűzbe révedne. Majd szótlanul lefordult a székről. Segítenem kellett a többieknek tojáskartonokat alá tenni, hogy reggelig fel ne fázzon.

Na, hát ittam sört én is. Nem sokat, csak egy bögrével.

Sosem voltam még részeg, ma ittam először alkoholt, leszámítva a gyerekkori szilveszterek elcsent pezsgőkortyait. Nem nagyon ízlett most sem, ahogy akkor sem ízlett, amikor Apuék sörébe engedéllyel egyszer-egyszer hosszú könyörgés után belelógathattuk a nyelvünk az öcséimmel.

Valami fenséges italnak gondoltam, abból amennyire a szüleim szerették, főleg nyáron a kerti munkák közben, de amikor megéreztem az ízét, még a hányinger is elkapott. Most csak simán szarnak, keserűnek éreztem, de majd legközelebb megpróbálok egy kicsit többet. Persze most is tukmáltak, főleg amikor kiderült, hogy még sose voltam részeg és nem dohányzom. Nagyot röhögtek, nem hitték el, hogy van ilyen.

Tényleg kis hülyegyereknek tűntem köztük, és amikor valamelyik nagydarab agresszívabb öreg körberáncigált az összes helyiségen és közölnöm kellett a bent részegeskedőkkel, hogy absztinens és nemdohányos vagyok, olyan érzésem volt, mint gyerekkoromban, amikor a családhoz betérő távoli rokon felkért, hogy produkáljam magam, ha már olyan a hangom, hogy beválogattak a helyi fiúkórusba.

Anyátokat.

Centi_30.jpg438

 

 

 

Március 8. Vasárnap

Nőnap van. Ez a legkisebb mértékben sem látszott a laktanyában. Még levelet sem írtunk többen. A NŐ, a Nő, a nő a kimenő legnagyobb nyereménye a szerencséseknek, de itt benn, azon kívül, hogy néha este lopva megnéztük a barátnő fényképét, nem nagyon került szóba. Ez volt a magánszféra.
Persze néha lehetett hallani a körletben, hogy valaki nagy hangon ecseteli a kalandjait, de semmivel nem hihetőbb, mint a Csillagok háborúja, mindenki legyintett csak.

Megint benn töltöm a szabadnapom! Ma kellene matekot tanulnom. Koltay beváltotta az ígéretét.

Basával este virtuskodni kezdtünk, melyikünk bír több fekvőtámaszt lenyomni.

Kiderült ugyanis, hogy cselgáncsoztam régen, Basa nem hitte el, piszkált, hogy nyámnyila birka vagyok.

Ez igaz.

Mikor már egy ideje nyomogatta a bicepszemet, hogy ezzel a karral még önkielégítést se lehet szerinte végezni, megkérdeztem, hogy megmutassam-e, akkor gyorsan rávágta, hogy inkább fekvőtámasz.

taxidermia14.jpg

Széttologattuk a stokikat, az ágyakra zavartuk a körlettársakat és nekifeküdtünk.

Én kezdtem 54-el. Basa 59-el rám tromfolt.

Nem hagyhattam annyiban, 62-re emeltem a tétet.

A körlet közepén végeztük el a gyakorlatot. Nyilvánvalóan nem tudtuk az egekbe emelni a számot. Mindkettőnknek ingadozott a teljesítménye, de amikor én kinyomtam a maximumot, néha úgy, hogy az utolsóban hosszan, egész testemben remegve feszültem bele, az összecsuklás és a hirtelen megtáltosodás közt billegve, akkor amennyiben sikerült, Basa szó nélkül, összeszorított foggal tolt félre, ha nem sikerült, akkor hangosan nevetett, hogy még ennyi sem megy? Na, nézzem meg őt. De ő is úgy tudta csak, ahogy én.
Nem volt erősebb.
És nem volt gyengébb sem.

Láttam a szemén, hogy akkor sem fogja feladni, ha már egyet sem tud megcsinálni.
Ő is láthatta rajtam. Ha nem megy egy sem, akkor szájkaratézunk, de nem ismerjük el a vereséget. Ennek ellenére még néha nehezítettünk is. Feltettem a lábam a stokira és úgy nyomtam. Kaján arccal álltam fel, de látom, Basa is felteszi a lábát, viszont ő három ujján támaszkodik csak. Akkor én, ugyanúgy - stokin a lábam, de szélesen teszem le a tenyerem. Oké, ő már csak két ujját használja. Én két stokira szélesen teszem a lábam, széles kézzel, de nem tudok csak egyet így. Basa se többet, maradunk a hagyományos változatnál, abból én is nyomok legalább 20-at, de persze ő is. Egy ideje már nagyon remélem, hogy feladja, mert alig bírom, de nem adja fel. Akkor én sem.

Már nem csak az volt a tét, hogy mennyit nyom, hanem, hogy egyáltalán ráveszi-e magát az ellenfél, hogy megpróbáljon még egyet. És ha nem egyet, hanem kettőt, netalán 5-öt vagy csillagászati 25-öt nyomott, hogy végleg elvegye a kedvem, én neki kezdtem, hogy megpróbáljam megdönteni és nekiveselkedtem újra. Ahogy Basa is.

Feladni egyikünknek sem akaródzott.

A verseny hírére egyre többen jelentek meg a körletben, de lekoptak lassanként, mert úgy tűnt vég nélkül vagyunk képesek folytatni. Hajnal háromkor fejeztük be, közös megegyezéssel.

Centi_30.jpg439

 

 

 

Március 7. Szombat



Basával folyamatosan élcelődünk egymással, lenn a konyhán felhőtlen kacagás az úr, amíg Robi meg nem jelenik. Ő szintén jó fej akar lenni. Na persze nem velem, hanem Basával próbál viccelődni, de valahogy Basának is láthatóan elmegy a kedve. Válaszolgat, de aztán hamar elcsöndesülünk.

torok-basa_5510.jpgBasának kifejezetten tetszik, hogy előttem az igazi öreg katonát játszhatja, türelmesen mutogatja a trükköket, amit persze nélküle is kitalálok, kioktat, de én csak röhörészek rajta. De ezzel kifejezetten szórakoztató módon töltjük az időt. Ezt a szórakozást rontja el Robi állandóan. Ő is érzi ezt, feszeng, és tán féltékeny is, mert minél kevésbé talál szót Basával, annál jobban utál engem. Ritkán néz rám, akkor is inkább csak utasít, néha Basa látja az ellenérzést bennem és gyorsan lefordítja nekem a tennivalót, igyekszik oldani a feszültséget, mert Basának megcsinálom kérdés nélkül. De így sokáig nem lehetünk el.

Lesz ennek még böjtje.

 

 

 

Centi_30.jpg440

 

 

 

Március 6. Péntek

 

100 napos vagyok!!!  Már csak 440!!

 

Az első BT (bent töltendő) szabadnapom! Heverésztem, aludtam, nem piszkáltak. Az, hogy szakács vagyok, ad némi védettséget, mert az ablakból látom a saját korosztályom külső körleten.

Lehet, hogy tényleg csókos vagyok?

Külső körletnek - nemes egyszerűséggel - a laktanya udvarán végrehajtandó feladatokat nevezték, az ott végzett munka az épület előtti területen szemétszedést, falevélszedést jelentett, a hátsó, gazos részen pedig gyomlálást, és a korábban valami okból ide lerakott jelentős mennyiségű sitt, betongerenda mozgatását.

depositphotos_4549903-The-sleeping-cook.jpgEste levezényeltek a konyhára, de lusta voltam dolgozni. Minden délután leküldenek két katonát a konyhára, néhány órát mosogatni, takarítani. Arra gondoltam, a vacsorára szánt buktát ezek az úgynevezett vacsorások is ki tudják osztani. Fejenként egy bukta, pofon egyszerű.
Addig én az öltözőben aludtam. De nem volt sokáig nyugtom. A vacsorásaim korrupciójával nem számoltam, minden ismerősnek, öreg katonának többet adtak, és emiatt negyvenen bukta nélkül maradtak. Nagy a kiabálás, dühöngés. Szerencsémre találtam lekvárt és kenyeret, azzal betömtem a szájukat, de a csapatügyeletesnek el kellett újságolnom, hogy elszámoltam a dolgokat.

– ÁÁÁÁáá!! Maga az, aki még a táskájában sem tud rendet tartani! – fogadott Koltay újra. Átkarolta a vállam, visszakísért a konyhára, közben baráti szavakkal ecsetelte, hogy a következő szabadnapom alkalmával lesz időm itt benn matekot tanulni, ezt Ő maga személyesen biztosítja nekem.

Köszönetet mondtam és elbúcsúztunk.

A két vacsorás augusztusi leszerelő volt, jóval idősebbek nálam, de mivel dühös voltam, éjfélig takaríttattam velük. Még az öltöző szekrényeket is lesikáltattam. Nem mertek ellentmondani, látták, hogy milyen bizalmasan csevegett velem Koltay zászlós.
Tehát csókos vagyok.

bukta.jpg

Centi_30.jpg441

 

 

 

Március 5.  Csütörtök

Cupi tényleg tök hülye, ma már elfelejtette, hogy vasárnap majdnem borult miattam az egész rendszer, mert megint kiengedett szabadnapra. Nem is kértem, csak úgy szóltak. Megint mindenki azt hiszi, mégis csókos vagyok. Mindenesetre úgy döntöttem ellopom ezt a napot is, így hát nekiindultam.
Az első ellenőrző ponton túljutottam, de a csapatügyeleten Koltay zászlósnak feltűnt, hogy nem vagyok kellőképp megborotválkozva. A Koltayról az a hír járja, hogy a legszemetebb altiszt a laktanyában, öreg katonákat láttam rettegni tőle. Megborotválkoztam, újra megpróbáltam kijutni. Koltay alaposan átvizsgálta az államat kallódó rakoncátlan szőrszálak után kutatva.

Kicsit hátrébb lépett.

– Na, mutassa a táskáját!

Kinyitottam, most épp semmit nem akartam hazavinni, tök üres volt. A Koltay belenézett. Félmosolyra húzta a száját.

– Mi az ott az alján?

– Zászlós elvtárs, arra a fehér kis izére gondol?

A férfi újra maga elé vonta a táskát.

6466603-wooden-jin-jang-symbol-over-white-background.jpg– És a sárga, ott a fehér mellett? Ezekről mi a véleménye?

– Jelentem, a fehér az szalvétadarabka, a sárga pedig valószínűleg kenyérmorzsa.

Koltay felemelte a hangját.

– És mit keresnek ezek a táskájában?

– Jelentem, a kenyérmorzsa abból a szendvicsből lehet, ami egy fehér szalvétában volt… 

– Na ebből elég, katona! A babájának magyarázkodjon, amikor nem áll föl, itt tisztán kell tartani a kincstári szerelvényt. Ma nem megy sehova! Lelépni!

Nem mentem sehova.
Frissen borotváltan heverésztem a körletben. A körlettársaim kezdenek fogadásokat kötni, hogy vajon csókos vagyok-e vagy nem.

Centi_30.jpg442

 

 

 

Március 4.  Szerda

 

Ma van állománygyűlés. Ez egy értékelő beszéd a parancsnokság részéről, gyakorlatilag ugyanaz, mint a kötelék, csak ritkábban tartjuk, minden szakasz részt vesz és más a neve. De ugyanolyan unalmas.

A kötelékrendezés vagyis az eligazítás az egyik legnagyobb hülyeség, amit napi rendszerességgel csinálunk.

Szép rendben sorba állunk, a tisztek pedig beszélnek a szocialista állam, az ország, a nép, a vezetők, a határőrség, a laktanyaparancsnok és egyéb beosztású tisztek elvárásairól, amit amúgy elég egyszer hallani, de mégis minden délután a szabadnapok kezdetekor ezt dörgölik az orrunk alá.

A fenyítés egyik igen komoly eszköze volt a kimenő megtagadása. Ebből lett a bent töltendő szabadnap, a BT.

Viszont aki benn marad, az köteles részt venni, az úgynevezett „irányított szabadidős” programokban, ebbe a takarítás bármely fajtája, következésképp a legnagyobb szopás is belefért, ezért mindenki foggal-körömmel küzdött a kijutásért.

 terracotta-warriors-8.jpg

A kijutás szabályai a következők:

Először is 15.30-kor kötelékre (eligazításra) kellett sorakozni a folyosón. Itt valamelyik tiszt kihirdette az arra a határőrizeti napra vonatkozó szolgálati beosztásokat, közölte ki megy aznap haza és kicsit ömlengett a szocialista hazánk vívmányainak védelmében reánk rótt felelősségteljes feladatról, amit mindenkinek kutya kötelessége komolyan venni röhögés nélkül és nem mozog a sorban, előre néz és vigyázz-ba vágja magát!

És mi olyan vicces hátul? Lépjenek ki maguk ketten! Mit röhög? Biztosan az olyan vicces, hogy még a gallérja is félreáll! És maga? Magának mi tetszik annyira? Nevetgél, de a zsebét begombolni nem tudja. Így akarja ellátni a haza fegyveres védelmét?! Ott a sorban! Mi ez a mozgolódás? De vidáman vannak! Maguk lépjenek vissza, nem mennek ma sehova! És mostantól 10 perc néma vigyázzállás. Majd megtanulják a rendet. Fegyelmezetlen banda!

Ezután a bohóckodás után, aki mégis szabadnapra mehetett, kimenőbe öltözve jelentkezett a századparancsnoknál, aki leellenőrizte a gombok, cipők tisztaságát, azután hogy ne legyen félrecsúszva a nyakkendő és még sok egyéb életbevágóan fontos dolgot. Ha nem volt benn a századparancsnok, akkor az alacsonyabb rangú tisztek, ha ők sem voltak, akkor az alegység ügyeletes tette mindezt. Majd leengedték a katonát a csapatügyeletig vagyis az épület portájára.
A csapatügyeletes tiszt a laktanya életét irányítja, ügyel a rendre, a váltásokra, stb. Tehát a csapatügyeleten kellett jelentkezni, sorban, vigyázzba állva. A csapatügyeletes pedig végignézi újból a gombok, cipők tisztaságát, hogy ne legyen félrecsúszva a nyakkendő és még sok egyéb életbevágóan fontos dolgot, ha valami nem stimmelt, mind az ügyeletes tisztnek, mind a csapatügyeletesnek jogában állt visszaküldeni a katonát a fellelt hiányosságok, rendellenességek helyretételére és ezt ismételve értékes perceket-órákat rabolhatott el tőlük. De szintúgy joga volt meghúzni a kimenőt, azaz lerövidíteni; esetleg, ha olyanja volt, bevonni a katonakönyvet és megvonni a szabadnapot. Ezért egyáltalán nem volt lényegtelen, ki éppen az ügyeletes tiszt vagy a csapatügyeletes, milyen hangulatban van és berúgott-e már.

Ha visszamentünk a körletbe és begomboltuk azt a zsebünk, amit felelőtlenül, a szocialista hazánkra való tekintet nélkül nyitva felejtettünk és a feletteseink éber szeme észrevett, akkor lenn újból fel kellett sorakozni akár egyedül is és csendben, vigyázzban állva megvárni, míg tiszt fontos teendői közé beiktatta a ruházatunk, felszerelésünk újbóli szemléjét.

Ha mindent rendben talált, „szabadon” elhagyhattuk a laktanyát, de még előtte a könnyes búcsú.

– Erőt, egészséget elvtársak!

Most rajtunk volt a sor, szépen artikulálva, arcunkat kissé jobbra fordítva, állunkat büszkén felszegve válaszolunk.

Erőt, egészséget Őrmester elvtárs!

 

süti beállítások módosítása