Centi_30.jpg262

 

 

 

 

Augusztus 31 Hétfő


Délelőtt a kutyakonyhára vezényeltek. Megint kihoztam a kutyákat egyenként, és amelyiknek tetszik, azzal apportíroztam. Az idősebbek nem nagyon akarnak vezényszóra szaladgálni, a játékról fogalmuk nincs, inkább bandukolnak maguk a területen.
Pofásnak tetszik leginkább, hogy dobálom a fát, ő játéknak éli meg tényleg. Lelkes, energikus, viszonylag fegyelmezett, de ami a lényeg, hogy rettentően élvezi. Az a semmivel össze nem hasonlítható előnye és ajándéka annak, hogy sok kutyára felügyelek, hogy az optimális kutyám van. Mindig más, de a hangulatomhoz tudok választani. Ha kibiztosított gránáttal akarok szolgálatba menni, Parát viszem, ha gyönyörködni és gyönyörködtetni akarok, akkor Szemit, ha csendes, nyugodt méltóságot, akkor Fjordot. Ha játszani akarok, kihozom Pofást, ha kölyökkutya sükebókaságára vágyom, akkor Luxot. Mindegyik kutyának adtam tíz percet, nem sok, de ennél többet nem nagyon lehet, ha azt akarom, hogy mindegyik sorra kerüljön.
Épp Pofással szórakoztattuk egymást, mikor betoppant az orvos. Illetve nem tudtam, hogy ő az, hanem csak egyszerűen ott termett egy őrnagy a kutyakonyhán. Jó messzire hajítottam a fát, Pofás utána szaladt, ekkor láttuk, meg egymást az őrnaggyal. Félmeztelen voltam, sapka nélkül, és épp fülig érő mosoly terült el az arcomon.  Láttam az őrnagy szemén, hogy igencsak meglepődött, én meg igyekeztem legalább a mosolyt eltüntetni magamról, és a néhány másodpercnyi bénultságban igyekeztem kitalálni, mi a helyes viselkedés.
Vágjam magam vigyázzba és tisztelegjek?
Na de félmeztelen?
Vagy köszönjek, hogy tiszteletem őrnagy bá?

De szerencsére, már, ha ez szerencse, az események túlléptek ezen a problémán.
Úgy, hogy hoztak egy sokkal nagyobbat.
Hogy hogyan jutott be a doki úgy, hogy nem látta kinn a kutyát nem tudom, de amikor Pofás vigyorgó pofával, szaladt vissza a fával, az őrnagy valósággal felsikított, és élemedett korát és körte alakját meghazudtoló gyorsasággal iramodott a kapu felé. Közben kappan hangon kiabált, hogy fogja meg azt a rohadt dögöt, azonnal fogja meg!
Bámulatos sebességgel tépte fel az ajtót, és úgy szökellt ki rajta, hogy én ezt tízpontosnak ítéltem. Pofás szart mindenre, az apportfán kívül nem létezett neki semmi a világból, észre sem vett semmit. Megfogtam, szóltam a sportembernek, hogy egy perc és itt vagyok, csak visszaviszem a kutyát a kennelbe.
Kikiabáltam neki, hogy bezártam. Az ember bejött és a formaságokat figyelmen kívül hagyva mondta el, miért jött. Nem volt nehéz az alakizástól, tisztelgéstől eltekinteni, mert még mindig félmeztelen álltam előtte. Most derült ki, hogy állatorvos, és hogy Parát jött beoltani.
Mondta, hogy jelenteni fogja milyen kuplerájt talált itt Ferihegyen. Múltkor valami hihetetlen szemtelen katona elhagyta a szolgálati helyét, fél órán át keresték, de nem lett meg, emiatt kellett ma eljönnie újból. És szerinte kutya nem lehet a kennelen kívül, csak szájkosárban. Na meg én is hogy nézek, ki, katona vagyok egyáltalán?

Kérdeztem, hogy tudja-e melyik kutyát kell beoltani, de alaposan leteremtett, neki nem az ilyesmit kell észben tartani, hozzam ide valamelyiket, aztán hadd menjen. Tudtam, hogy Para az, de azért pontosítani akartam, meg egyébként nála volt az oltási lap, csak bele kellett volna néznie.
Bementem Parához, ráraktam a szájkosarat, Megfogtam erősen, míg a doki belépett és behúzta maga mögött az ajtót. Valami közük lehetett már egymáshoz, mert Para ideges lett, ahogy meglátta, majd kicsit lefelé tartott fejjel, vészjóslóan, mély hangon morgott.
Az őrnagy a kutya hátsó combja felé nyúlkált, majd szólt, hogy egy kicsit fordítsak már rajta, hogy jobban hozzáférjen. Ehhez lazítanom kellett a pórázon és Para nem késlekedett. Abban a pillanatban ugrott a dokinak, és úgy vágta állcsúcson a szájkosárral, hogy még a sapkája is lerepült a kennel betonjára, a kutyaszar mellé.

Boxing ko.JPG

Az őrnagy felemelkedett és egy „na majd adok én neked”, felkiáltással, lendületből, nyújtott kézzel találomra belevágta valahova Parába az injekciót, az meg őrjöngve támadt újra a dokira, alig tudtam megtartani. Az őrnagy kirongyolt a kennelből, mindkét kezével az állát fogta és még hátra kiabált nekem, hogy ezt jelenteni fogja. Egy darabig Parán hagytam a szájkosarat még, sejtésem sem volt, hogy a mi kapcsolatunkat ez az incidens mennyire tépázta meg. De a dokival való jó viszony romokban, hosszan kiabál, hogy most azonnal megy is a laktanyaparancsnokhoz és jelenti mi történt ma.

Miután elment beóvakodtam Parához. Nem szereti, ha simogatják, úgy egyáltalán nem szereti, ha hozzáérnek, bár amikor szolgálatba viszem, a teherautón a hátán szoktam pihentetni a kezem, ezt még tűri, de azért most ezzel nem is próbálkoztam, hanem csak leguggoltam elé és elmagyaráztam neki, hogy ez nem miattam volt. Először feszültnek láttam, aztán lefeküdt és látszólag megnyugodott. Ezért oda oldalaztam mellé és leoldottam róla a szájkosarat. Lassan lehúztam, meg egy kicsit guggoltam mellette, aztán szóltam neki, hogy maradjon a helyén, felálltam és kijöttem tőle. Nem voltam egészen biztos a dolgomban, inkább csak reméltem, hogy nem kapcsolt össze a dokival, de úgy látszott, tényleg nem. Hagyott elmenni.

Centi_30.jpg263

 

 

 

 

Augusztus 30 Vasárnap

Megint délutánra jöttem kampósnak F1-re.
Mészáros törzsőrmester a küti (kutató ügyeletes tiszt). Szintén elég normális, tulajdonképpen szinte mindenki normális, aki nem közvetlenül a laktanyánkban tiszt. Mintha kiválogatták volna nekünk a semmire sem alkalmas tiszteket, tiszteseket.

Mészárosnak az a szokása, hogy kávét főz, aztán eladja a kiskatonáknak. Azok, akik szeretik a kávét, azt mondják egész jót készít, és 10 forintért nem drága.
Nem tudom, sose kávéztam, se az ízét, se az árát nem tudom megítélni.

kávé.jpg

Viszont aki törzsvevő, azt ritkábban és rövidebb ideig küldi ki szolgálatba. Emiatt nem akartam rászokni, szóval ma teljesen váratlanul ért, hogy 2 órát álltam csak kinn.
Mondjuk valószínűleg nem miattam, hanem Prill Csabival van jóban és ma mi ketten voltunk a legöregebbek.

Csabi szintén Mágus, kávéból nagyfogyasztó, és nagy dumás, Mészáros szereti. Ő is csak 2 órára ment ki és gondolom a küti engem csak mellécsapott, mert ugyanakkor szerelünk. Az a két óra is úgy telt, hogy Csabival együtt mentünk ki az egymás melletti szolgálati helyre, és a határvonalon beszélgettünk. Érzem, hogy kezdek nagyon elkanászodni, nagyon félvállról veszem a dolgokat, az ilyen állapotom szokott drasztikusan véget érni.
Remélem nem így lesz, vagy előbb észhez térek. 

Centi_30.jpg234

 

 

 

 

Augusztus 29 Szombat


Ma megint Parával mentem szolgálatba F2-re. Répával összeálltunk, vagyis mind a ketten elhagytuk a szolgálati helyünket, én beljebb mentem a betonon, ő kijjebb a füves rész felé és középtájt találkoztunk.
Répa egy igen érdekes jelenség.
A második kerületben nőtt fel, az Ördögárok mellett egy kastélyban. Csak nagy fejesek, rendszerhű arisztokrata családok laktak a környéken az állítása szerint, de ők teljesen véletlenül kaptak itt lakást, egy műemlék kastélyban.
Ezt utalták ki nekik. Proliknak.
De az apja korán meghalt és ő egyedül élt a takarítóként dolgozó anyjával. A sok kádergyerek folyamatosan zrikálta, és csak úgy tudott ennek véget vetni, hogy mindegyiket elverte. Ezért a kerületben egy idő után, miután mindenkit egyenként elkalapált, már nem piszkálták.

Ő állt a betonon a hátsó gépállóhelyen. Mikor mentem ki én is, megálltam mellette, egészen pontosan behúzódtunk az egyik gép mögé takarásba, és beszélgetni kezdtünk. Korosztályom. Azokkal, akikkel együtt vonul az ember, könnyebben találja meg hangot.
Mesélt a gyerekkoráról, hogy kezdetben, az egyéni torzsalkodásokat kellett megszüntetnie,  ezért aki beszólt neki, annak nekiugrott. Nem mindig járt szerencsével az elején sokszor került szorult helyzetbe, de tudni lehetett róla, hogy semmit nem tűr szótlanul. Aztán erősíteni kezdett és végül szisztematikusan végigverte a környék, a suli vagányait, aztán azoknak a haverjait. Ebből az a helyzet alakult ki, hogy Répa iszonyúan hirtelen haragú lett, gyorsan elfutotta a pulykaméreg, és tanácsos volt nem feszíteni nála a húrt.


De mivel őszinte barátja nem sok volt, akit a bizalmába fogadott, annak szinte vértestvére lett. Karcsú gyerek volt, ha nem attól lett volna széles válla és keskeny csípője, hogy iszonyú izomzat takarta, még nőiesnek is lehetett volna nevezni. Amikor szóba került az anyja bármikor, nagyon oda kellett figyelni, hogyan ejti az ember ezt a szót: anya. Gyanakodva figyelt, mindig gúnyt keresett.
Akinél ezt már nem figyelte, az volt a barátja.

répa2.jpgMi valahogy nagyon gyorsan beszélni tudtuk a másik nyelvét, a kinn töltött öt óra első fél órájában kialakult ez az állapot. Mindenki szerint magasan Répa a legjóképűbb köztünk, de van mellé egy adag gyerekes komiszság és valami önelégült mosoly az arcán, amitől Rejtő regény szereplőnek tűnik, a vagány nők bálványa, talán Fülig Jimmy ilyen.
De igazából hazudni sose tudott, talán csak lódított, de úgy, hogy mikor mondta, már röhögött rajta mindenki. Mindenki igyekezett jóban lenni vele, nem amiatt, mert a testi ereje tekintélyt parancsolt, hanem mert áradt belőle a természetes, manír nélküli magabiztosság, abból adódóan, hogy gyakorlatilag nem volt természetes ellensége.

Kiderült, hogy én a Dózsában cselgáncsoztam, ő meg a Dózsában birkózott, a véletlenen múlt, hogy nem találkoztunk, de ez a tény azt eredményezte, hogy sosem mértük össze az erőnket. Pedig én igen jól fejlődök, sosem voltam ennyire erős, a napokban elkaptam a ritmust és már majdnem a legnagyobb kézi súlyzót használom bicepszezni.  Érzem, hogy formálódom, és szeretem, hogy hanyatt fekve, már belelóg a periférikus látásomba a mellkasom. Gyakorlatilag végig hülyéskedtünk egész szolgálat alatt, nagyon jóban lettünk, olyan vicceket engedhettem meg magamnak, amiért másnak a fejét venné. De ugye összeálltunk, vagyis én nem mentem ki a szolgálati helyre, ő meg nem zavart el, ahogy a szabályzatban benne van.
Nem beszélgethetnénk.
Olyan súlyos vétség ez, mint a szolgálati hely elhagyás.

De ennyi kockázatot megér egy új barátság

Centi_30.jpg265

 

 

 

 

 

Augusztus 28 Péntek

Ma újra délutánra, de most Ferihegy 2-re mentem, kutyával. Mivel tegnapelőtt Németh Gyuri, a rajparancsnokom kategorikusan megtiltotta, ezért Parát vittem magammal. Semmi gond nem volt mikor a kennelbe léptem, sem akkor, mikor ráadtam a szájkosarat.

Nem tudom Para hogy áll ehhez, de szerintem azért van ez így, mert érzi bennem már a tapasztalatot. Határozott vagyok, nem tökölök semmin, a kutyakonyhát meg a kenneleket jól ismerem, minden eszköz kézre állt, szóval vén csataló vagyok én is, öregedő, nem egy ijedős, bizonytalan kopasz.

Gondolom ezt respektálja Para. És bevallom, vele, akitől mindenki más retteg, sokkal erősebbnek, majdhogynem legyőzhetetlennek érzem magam. A többi kutya is ad egy elég feszes tartást, szeretek velük járőrözni, de Para minden mozdulatában az látszik, hogy olyan, mint egy megfeszített íj. Tekintete sohasem pihen, vagy ha igen, akkor vesébe lát és bele is néz. Nagyot kerül mindenki, aki mellett elhaladok, takarítók, csomagosok, rampások.  És amikor utasok mellé állunk, nincs röhörészés, ficánkolás.  Minden utas látja rajta, hogy borzalmasan veszélyes. És látszólag én uralom. Ez persze látszólagos tényleg, de úgy nézhet ki. Már az is nagy dolog, hogy a bizalmába fogadott. Dehogy uralom én, csak hagyja, hogy vele legyek. 

Sokat gondolkodtam azon, hogy amíg pihenő idő alatt kikötöm a kerítéshez, levegyem-e róla a szájkosarat, mert láthatóan nagyon kényelmetlen abban feküdnie, de végül ezt nem mertem. Ha valaki véletlenül, simán feledékenységből túl közel megy el mellette, akkor valószínűleg megharapja. Na az még nekem sem hiányzik. De nem sokat pihentünk hosszú órákra kitettek bennünket járőrözni.

De épp ezért, vagyis, hogy sokat álltunk kinn, nem volt kedvem járőrözni. Elmentem hátra, be ahhoz a csatornához, ahol eszményi módon lehet kummantani, lefektettem Parát, és én is lefeküdtem mellé a fűbe. Nagyon melegen sütött a nap, de így fekve, olyan volt, mint valami száraz gőz, átjárta a tagjaim, imádtam, ahogy átszüremlett az ízületeim porcogóin és teljesen ellazított. Szerintem két-három órát elheverésztem így. A kutyást rádión hívják be, amíg nem szólnak nyugalom van.

Aztán csak megcsörrent a rádió, Keszthelyi kiabált benne. Azonnal jelentkezzem a kutügyön, egy percem van, igyekezzek.

Nem nagyon értettem, de ahogy mentem be, épp jött ki Tokos és mondta, hogy megbuktam a Keszthelyinél. (Sorállományú szakaszvezető, Berben.)  Ahogy beléptem nekem ugrott.  Hol az Istenben voltam, mert nem találtak meg.

Nem nagyon értem, miért kellett keresni. Hát mert a Varga Gyurival egy állatorvos körbejárt Latviával. Évente egyszer beoltják a kutyákat.
Ma van a napja.
Eljöttek, hogy beoltsák a Parát, de nem találtak meg minket. Fura, ha nincs meg az őr.
Kinn kóvályogtak húsz percet a betonon.
De semerre nem láttak.
Hát én pedig járőröztem rendesen.

láthatatlan.jpg

Csak egészen hátra gyalogoltam a BRAVO 5 gépállóhely felé. Az mondjuk tényleg messze van, ez a rampa egészen közel fekszik az irányítótoronyhoz. Azt mondják, oda szállnak le az olyan gépek, amit nem akarnak nagy dobra verni. Gyanús, kétes alakok, anyagok. Nem is szeretik, ha elmászkálunk arra. De valahogy kimagyaráztam magam. Hogy mintha láttam volna valami mozgást ott és leellenőriztem, de semmit nem találtam végül. Keszthelyi szerint ezt jelenteni kell, mert az orvosnak nem volt türelme kivárni, mire beporoszkálok, emiatt újból el kell jönnie, de erre parancsot kell kérnie a feletteseitől, vagyis Adyligeten, tehát az ügy nem marad a laktanyában.
Hát jó, küldjön kihallgatásra.
Ezt, amit Keszthelyinek behazudtam, megteszem bárkinek.

Centi_30.jpg266

 

 

 

 

Augusztus 27 Csütörtök

Tegnap szolgálat után már nem volt lehetőség vitatkozni, ma délelőtt meg nem volt kedv. De valami keserű szájíz megmaradt, megint az a hangulat kezdett kialakulni, mint Adyligeten, vagy ami nemrég a konyhán. Valahogy mindig sikerül ezt elérnem mindenhol. Itt a kutyásoknál alapvetően jól éreztem magam, eddig semmiféle komoly torzsalkodás nem alakult ki. Ők is kedveltek valamennyire és én is elfogadhatónak éreztem a helyzetem. Nagyon a korosztályos különbségekkel nem törődik senki, kisebb élcelődéseken túl nem sok nyomát látni, egyébként meg mindenki a saját korosztályának megfelelően működött.

De ma egy kicsit feszült volt a légkör, nem ugrottunk egymásnak, de nagy örömködés nem rázta a körletet. Megint délután mentem szolgálatba, újra F1-re. Tényleg öreg vagyok, ma a Köblinél 1 órát álltam csak kinn. Jó, öreg nem vagyok, de most már előfordul,  hogy mindenki fiatalabb a váltásban. Sokszor nekem sem tűnik fel.
Ma is csak abból vettem észre, hogy ültem benn a kutató ügyeleten órákat és csak nem kellett kimennem. Ebből látszott, hogy Köbli jobban figyel a dolgokra, mint én. Pedig aztán örömét nem nagyon lelhette abban, hogy benn tartott, túl sokat nem beszélgettünk. Azt sem hiszem, hogy különösebben kedvelne, semmi oka nincs rá, de az is kizárható, hogy egyszerűen véletlen. Ennyire nem lehet elszúrni a váltás összeállítását. Szóval az egyetlen logikus magyarázat, hogy mindez a koromnak szól.
Hát igen.
Öregedő vagyok.
El se hiszem.
Olyan istentelen sok van még hátra. De lám, azért már van eredménye, hogy kimondhatatlanul sok el is telt. Már a tisztek is tartanak valamire, már figyelnek rám.
Öregedő vagyok.
Ezt nem is késlekedtem a kopaszok orra alá dörgölni, mikor vizet vittem nekik. Köbli szólt, hogy ennyit azért megcsinálhatnék. Olyan voltam, mint a mesebeli parasztlány, aki vitt is ajándékot a királynak, meg nem is. Mert többször is fordultam, hogy alaposan meg tudják öntözni a bakancsukat. Töltsék tele, de aztán mindig elmondtam, hogy ma most nézzenek meg, mert a szolgálat végéig nem látnak már, váltani bizony nem jövök ki.

király1.jpg(Kép forrása:http://parazsorzo.blogspot.hu/2012_01_01_archive.html)


Ez igazi genyóság volt, mert mindenki megszívta miattam, és ebben korlátlan örömmel fürdeni és a szenvedő alany figyelmét felhívni rá kifejezett rosszindulatra vall. Meg sikerrel irányítottam a dühüket és a haragjukat magamra a kütiről.  Ezt én is nagyon utáltam fiatalabb koromban.

De egyszerűen nem bírtam ki. Fura szerzet az ember, nem tudja irányítani saját magát sem. Ráadásul a közülünk kikerült legvacakabb példányok hadseregeket irányítanak. Röhej.

De még az elfogadhatónál is rohadékabb voltam, mert többször nem vittem vizet. Pedig pontosan tudom, hogy ilyen melegben a bakancsból negyed óra alatt elpárolog a víz, és meg is szomjazik az ember, mégsem mentem ki többet. Senki nem szólt semmit, de amilyen tekintetekkel találkoztam az IFA-n a laktanya felé, abból kiolvashattam, hogy ha rajtuk múlna, kihajítanának a kocsiból.

Centi_30.jpg267

 

 

 

 

Augusztus 26 Szerda

38 hét.

9. hónap!!

A kutyásokhoz is elért a hír, hogy kivittem Parát. Délelőtt kis kupaktanács ül össze, mondjam el hogy jutott eszembe, hogy sikerült. Elmondtam mit csináltam előző nap, azt igazából nem kötöttem az orrukra,  hogy Lux-ot sokszor elengedem, csak Parával kapcsolatos ténykedésem tártam fel. Valamiért az volt az érzésem, nem tetszik nekik. Németh Gyuri csak csóválta a fejét, hogy ebből komoly baj lehetett volna. Ebben van valami, de nem lett. Meg azt mondta még, hogy az ilyen jellegű magánakciókat nem szereti, és döntsem el végre, melyik kutyát akarom, mert nem tehetem meg, hogy folyton válogatok.

Én ezt nem nagyon érzem, Parát nem akartam én magaménak, csak annyit tettem, hogy megpróbáltam felvinni szolgálatba és sikerült. Olyan mintha valami irigység lenne bennük, amit ilyen rosszallásban tudnak kiadni magukból. Azt elismerem, hogy nem volt okos dolog egyedül csinálni, de ha nem vagyok egyedül, ezt sose tudjuk végig csinálni. És Para jó fej volt, amikor reggel bevittem a kennelbe szolgálat után, készségesen hagyta, hogy levegyem a szájkosarat,  egyáltalán nem volt ellenséges.

paranormál.jpg

Valahogy éreztem, hogy rendben vagyunk. Lehet, hogy az éjszakai szolgálat őt is kimerítette, de nyugodt, barátságos volt velem. Mindenesetre a kutyások most berágtak rám, és Gyuri megtiltotta, hogy Parával foglalkozzam. Ezt olyan könnyen nem akartam elfogadni, vitatkoztunk, mondtam, hogy adjon erre értelmes magyarázatot. Mert azt beláttam, hogy először nem volt jó ötlet, de a szolgálat végére úgy éreztem megbarátkoztunk, legalábbis Para megbékélt velem.
Ha viszont van logikus magyarázat arra, hogy miért ne foglalkozhatnék vele, akkor abbahagyom, de csak annyi indok, hogy ő azt mondja, az nem elegendő. Nagyon nem szeretem, ha valaki pusztán a saját kénye-kedve miatt utasítgat engem. Még ha öregebb, meg magasabb rangban van, akkor sem. Ezt még a tisztektől is nehezen viselem. Végül az összes idősebb kutyás kiakadt miattam, tán azt érezték, hogy Gyurival való szembenállásom ragadós lesz, esetleg, hogy eleve a rendszer alapjait támadom, ne adj Isten, rendszeres lesz, hogy visszafeleselek az öregebbeknek. Tehát egy emberként ugrottak nekem. Aztán eljött a szolgálatba indulás ideje, nem fejeztük be a vitát, csak félbeszakadt.

Persze megint Rövid Ugrás. Délutános szolgálat F2-n.
Kutya nélkül, most csak kampósként.

Centi_30.jpg268

 

 

 

 

Augusztus 25 Kedd

Ma is kutyakonyhára rendeltek. Az a helyzet, hogy engedékenyebb vagyok Lux-szal, mintha még segítené is a dolgokat. Így egész jól haladok vele. Azt csináltam, hogy ahogy kihoztam, elengedtem, hadd tombolja ki magát kicsit. Aztán magamhoz hívtam, és gyakoroltunk.

Aztán megint elengedtem és valamivel később újra gyakorolgattunk. És ezt csináltam jó sokszor. Hamar rájött, hogy minél előbb teszi, amit mondok, annál hamarabb szabadul, ezért a vége felé már tényleg úgy nézett ki, mintha tudna a dolgát. Ezzel a módszerrel a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad.

kutya.jpgAztán ma kitaláltam azt is, hogy összebarátkozom Parával. Mindig rácson keresztül takarítjuk a celláját, meg a kaját is a rácsok alatt toljuk be neki, mert annyira kiszámíthatatlan. Csak Dollár Tibi és Szögi úr tudott a kegyeibe férkőzni. De Szögi úr leszerelt a napokban és kell valaki, aki fel tudja még vinni szolgálatba.
Ezért míg Lux szaladgált, kihoztam egy széket és leültem Para cellájával szemben. Először túl közel ültem hozzá, mert érezhetően feszült lett.

Ezért egész hátramentem, de igyekeztem megtalálni azt a pontot, ami már nincs neki túlságosan közel, de nem is nagyon távol, hogy még azt érezhesse, hogy miatta ülök ott. Aztán beszélni kezdtem hozzá, elmondtam, hogy mi a tervem vele, meg, hogy mennyire haladok Lux-szal. És amikor jól látta, időnként közelebb húztam a széket. Időnként felálltam, hogy foglalkozzam a kiskutyával, aztán újból visszaültem, de mindig úgy, hogy még mielőtt leültem, volna, már beszéltem hozzá, meg a nevén szólítottam, hogy figyeljen rám. És aztán amikor a kaját osztottam ki, megálltam a táljával a kezemben kinn, sokat beszéltem hozzá, és szép lassan kiakasztottam a riglit az ajtón.

Majd elmondtam mi lesz, hogy bemegyek és csak ételt adok, jövök is ki, közben lassan benyitottam és beléptem hozzá. Nagyon mereven figyelt, de nem volt ellenséges, csak annyit érzékeltetett, hogy ha rosszat mozdulok végem, de addig megengedő. És tényleg, hagyta, hogy lassú mozdulatokkal elé tegyem az ételt, és míg ki nem értem, ugyanolyan dermedten figyelt, de nem ugrott nekem. Mondjuk fogalmam sem volt, hogy ebben az esetben mi lesz, de próbálkozásnak nem volt rossz, miután rákattantottam a kallantyút újra, lefeküdt és addig nem nyúlt a kajához, míg arrébb nem mentem.

Aztán, hogy egy genyó Ultra Rövid Ugrásom legyen, 6 órakor lehoztak a kutyakonyháról és felküldtek éjszakára F1-re. Gondoltam egy merészet és a pórázzal, szájkosárral határozottan beléptem Para kennelébe, persze beszéltem hozzá folyamatosan, majd, bár ebben nem nagyon bíztam, de néhány darab kutyatápot szórtam a tálkájába. Nem érdekelte nagyon, de ezért csökkent benne a bizalmatlanság. Rászóltam, hogy üljön le, ezt meg is tette és bár száz százalékig nem voltam biztos magamban, szintén határozottan rátettem a szájkosarat és a pórázt. Kinn a teherautón zúgolódva kérdezték, hogy mi az isten tartott ennyi ideig, de mikor beemeltem Parát a platóra, az összes srác hüledezni kezdett.

Hát ezt meg hogy? Nem féltem? Könnyű volt?

Meg ilyen kérdések jöttek, én meg élveztem, mert úgy éreztem tényleg bátor vagyok.

Centi_30.jpg269

 

 

 

 

Augusztus 24 Hétfő

Ma kellett visszajönnöm ötre. Délelőtt beugrottam Szaszához, jól érezte múltkor, hogy lassan vonul, azt érezte rosszul csak, hogy lassan, mert kurva gyorsan, ugyanis csütörtökön megy Adyligetre. Elmeséltem neki a bevonulást, hogy ne lepődjön meg, ha elviszik valahova messze, meg úgy általában mindent, ami épp az eszembe jutott. Mennyivel jobb lett volna, ha valaki ugyanezt elmondja nekem a bevonulásom előtt. Szasza is láthatóan örült, bár aztán meguntuk mindketten, mert lehet, hogy 9 hónapig nem is találkozunk, míg én le nem szerelek. Hagytuk a fenébe a katonaság témakörét.

Délután, ahogy beértem, már vittek is a kutyakonyhára. Lux-szal gyakorolgattam. Olyan kis szeleburdi még mindig.
Szeretem, hogy ilyen.
1980_pifmagazin.preview.jpgTeljesen alkalmatlan így őrkutyának, de igazából azt, hogy a többi ki van képezve, nem használjuk ki. Bár annyit tudnia kellene, hogy szépen gyalogol mellettem. De még mindenféle szir-szar elvonja a figyelmét, egy dongó, egy mozduló levél, minden. Ilyenkor menne a maga feje után. Nehezemre esik fegyelmezni. Ha az én kutyám lenne valóban, otthon, akkor megtenném, illetve lenne olyan helyzet, mondjuk kutyasuliba járnék vele, ahol megkövetelném tőle. De itt, ismerve azt az életet, ami itt vár rá, nagyon nehezen veszem rá magam, hogy a kölyökkorát is elvegyem tőle. Szépen nődögél, bár egyre furcsább alakja van, hosszú, erőteljes, nagy tappancsokban végződő nyurga lábakon relatíve kicsi test, kicsit a birodalmi lépegetőkre emlékeztet, de legalábbis olyan, mint egy slampos kamasz. De ő is évezi, hogy hosszúak a lábai, fut, szalad, használja.
Már amikor kikerül a kennelből.
És elengedem.
Mert azt gondolom, a többiek nem nagyon hagyják szabadon futkorászni, bár erről sosem beszélünk, nem merek olyat állítani határozottan, aminek nincs tényalapja. Csak valahogy úgy érzem. Ezért 10 perc kínzás után, hogy ül, meg fekszik, meg igazodj, elengedem, hadd szaladgáljon. Inkább időnként a behívást gyakorlom, de azt észrevettem, hogy tart tőle, mert amikor visszajön, nem szereti, ha megfogom, gondolom az lehet, hogy attól tart, visszaviszem a kennelbe. De jutalomfalattal, ami ezt a szörnyű tápot jelenti, mégis sikerül némi bizalmat kifejlesztenem benne. Legalábbis mára.

Illetve addig, amíg tényleg be nem viszem a helyére. Nem hülye, pontosan tudja, hogy ott benn szar neki. Most, hogy növésnek indult, rettentő nagy a mozgásigénye. Nem csoda, ha utál benn lenni a helyén.

Kinn meg elemében van, mindent megvizsgál, minél messzebbről jön az inger, annál jobb, legalább szaladhat felé. Keresztül kasulja az egész területet, látszik minden porcikáján, hogy élvezi. Dobálja a tagjait, nagyon kajlán fut, még a fülei is lobognak, ami egy álló fülű német juhásztól elég meglepő. Szája is nyitva futás közben, és még a nyelve is klaffog ide-oda. Rettentő mókás látvány, hangosan röhörészek én is, meg az épp arra járó ÉPK-ok is, nekik is nagy kedvencük lett, és ma például kifejezetten vele fociztak. A labdára nézve még veszélytelen, viszont azt a süke-bóka ugrándozást, amit Lux rendez körülötte, meg ahogy kergeti, tényleg nem lehet kibírni, néha azért áll a meccs, mert görnyedve röhög minden játékos.

Nos ezt az élményt én nem akarom elvenni Luxtól. Fog ő még sokat gubbasztani a cellájában.

Centi_30.jpg270

 

 

 

 

Augusztus 23 Vasárnap

 

Hazahoztam néhány Határőrt, a Határőrség hivatalos lapját, azt mutogatom Anyuéknak. Nagy sikere nincs, ők is olvastak már sok ehhez hasonló hurráoptimista nyáladzást.

ScanImage38.jpg

ScanImage400.jpg

Centi_30.jpg271

 

 

 

 

Augusztus 22 Szombat

homokóra.jpgMegyek kifelé a szarból!!!!!!! Letöltöttem a felét!!! Most már minden perccel többet voltam katona, mint amennyi a végéig eltelik. Mámorítóan jó érzés. Még akkor is, hogyha összességében beláthatatlanul messze van még így is.
Jövő május.
Atyaég.
9 hónap.
Borzalmasan sok.
És ha visszanézek, még jobban megrettenek. Ha felidézem az elejét, attól a naptól, hogy megtudtam, vonulok, beugranak képek, a bevonulásról, arról az ijedelemről, hogy mi lesz velem, az első napokról, úgy érzem fényévek teltek el azóta. Olyan embertelenül hosszú volt, hogy a sírás kerülget, ha belegondolok, hogy ugyanannyi van hátra, mint amennyi letelt.

A soproni hetek, a menetelés a havas lőtér felé, az állandó üvöltözés, hogy kis nyomorult senkivé akartak tenni, részévé egy nagy monstrumnak, ahol nem számítok, Réz Misi, Szabó alakja, a bikanyakú olyan, de olyan messze vannak, hogy nehéz elhinnem én éltem meg.
Mintha egy másik élet lett volna, ahová innen be tudok tekinteni. Adyliget is csak azért nem annyira távoli, mert nemrég jártam ott, de igazából, mint kísértet mozogtam, minden ismerős volt, de csak rossz álom hasonló díszleteként, nem tapasztalatként. Holott tudom, hogy ott kaptam szakács kiképzést.

És nem is volt olyan rég, még nincs három hónapja, hogy már itt Ferihegyen sem szakács vagyok, de az is elérhetetlenül távolinak hat. Ha azt kéne végigélnem újra, ha az a katonaság lenne előttem, ami mögöttem van, ha holnap a tegnapi napomat, holnapután a tegnapelőttit kapnám, hogy haladjak a szakácskodás, Adyliget, Sopron felé és végül a bevonulással leszereljek, ha ez állna előttem, nem bírnám ki. Akkor be kellene vennem az összes Algopirint, meg Polivitaplexet amit Anyu behozott nekem most a szobámba.

Ezt még egyszer nem tudnám végigcsinálni, olyan kegyetlenül hosszú.
De érdekes szerkezet az agy.
Pontosan tudom, hogy előrefelé ugyanannyi van, mint amennyi hátrafelé lement, mégis rövidebbnek látom, ami előttem van. Egyre öregebb vagyok, lassan ez tiszteletet fog parancsolni, senki nem fog baszogatni. Igazából már most nem olyan rossz a helyzet, mert ugráltatni már rég nem tud senki. Van, hogy valami szopást nem tudok elkerülni, de nem kényelmes dolog senkinek sem munkára fogni engem.
Ezért egyre ritkábban teszik.
Akkor jellemző ez, ha valakinek kifejezetten a bögyében vagyok. Ilyen alak sok van persze, de csak kevesen veszik a fáradtságot, hogy ezt konfrontálódással is jelezzék. Ismerem a repteret mint a tenyerem, ott sok meglepetés nem érhet, talán a tél, ami fenyegető.

Más alakulatokhoz, határszélhez, főleg nyulakhoz viszonyítva még így őrszolgálatosként is tulajdonképpen királyi dolgom van. Hülyeség lenne ezek mellett úgy éreznem, hogy hosszú, meg pláne, hogy nem bírom ki. Mert az ugyan tény, hogy hosszú lesz még, de minden levegővétellel, minden perccel, minden nappal, minden héttel kevesebb és kevesebb.
És ez is tény.
Tehát mégiscsak rövidebb, ami előttem van, míg ezt átgondoltam, az ehhez használt idő is közelebb vitt a végéhez.

Centi_30.jpg272

 

 

 

 

Augusztus 21 Péntek

MA VAGYOK 19 ÉVES!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

szülinap.png

Pont a felénél tartok, ennél nagyobb szülinapi ajándék csak a leszerelés lehetne.
Viszont ugyanúgy szarul vagyok, lázam van, nem is értem, mi ez, nyár van én meg betegeskedem? Micsoda hülyeség ez?

Még egyet alszom és közelebb leszek a katonaság végéhez, mint az elejéhez. Ma még az eleje van közelebb, a vége távolabb, de még egy kicsi és az egész rendszer átbillen, minden megváltozik, nem befele haladok valami felé, hanem jövök ki belőle szépen. Hurrá!

Ma van a születésnapom és egyben az utolsó nap amin éjfélig szavazni lehet rám a Goldenblogon.
Csak mondom. :)

Centi_30.jpg273

 

 

 

 

Augusztus 20 Csütörtök


Tegnap haza is jöttem a megszerzett 5 napos EÜ szabadságra. Ma tulajdonképpen beteg vagyok tényleg. Fekszem, Anyu teáját iszom.
Ha így megy el a betegszabadság, akkor semmi értelme nem volt. De nem unatkozom, mert Buksit és a macskánkat figyelgetem és röhörészek. Buksi valamiért nagy állatbarát. Nálánál kisebb állatot sosem bántott, legyen az bármilyen fajta, kutya, macska, gyík, madár, mindegy. Egy alkalommal húsvétra vettünk is neki két kiscsibét, innentől kezdve mint egy igazi kotlós, terelgette egész nap őket, melléjük feküdt a dobozba aludni és ha nagyon szétszaladgáltak, óvatosan a fejüket bekapva egy kupacba hordta őket. Ha aludt, a csibék felültek az oldalára és ő, ha már ébren volt sem mozdult, amíg a csirkék fel nem keltek. Ezért nem volt gond befogadni állatokat, most egy ideje egy rosszcsont macska is velünk élt. És az nagyon mókás, ahogy a két állat játszik. Nem lehetetlen, hogy a nevetés fog meggyógyítani.


Buksi22kicsi.jpg

Buksi23kicsi.jpg

Buksi24kicsi.jpg

Buksi25kinti.jpg

Buksi26kicsi.jpg

2 komment

Címkék: macska Buksi

Centi_30.jpg274

 

 

 

 

Augusztus 19 Szerda

Én ezt nem értem. Miért ilyen csöndes a leszerelés? Úgy nézem az az elementáris érzés, hogy vége, valahogy mégsem okoz eufóriát. Talán mert nagyon lassan jön el, végül is nekem is 540 napom van szokni az érzést, hogy lassan vége. És mire tényleg vége az ember annyira megszokja, hogy nincs benne semmi rendkívüli. Az történik, amiről 540 napja pontosan tudni, hogy megtörténik. De ha nekem most azt mondanák, hogy leszerelhetek, majd kiugranék a bőrömből, még tán törni-zúzni is elkezdenék örömömben.
De a Mamutok nem törtek-zúztak, egyszerűen csak csendben leszereltek.
Ahogy a májusiak.

Aztán az is lehet, hogy amikor kézzel fogható közelségbe kerül a leszerelés, kézzel fogható közelségbe kerül a szabad élet, akkor az ember sokkot kap. Azon például én egyáltalán nem gondolkodom. 200 valahány nappal ez érthető, de 10-5 vagy három napnál az ember érzi, hogy egy olyan világ jön, ahol semmi nem tudható biztosan.
Hogy jön az ismeretlen. És az bizony rettegést kelthet.
Mert a leszerelésnél lehet, hogy kisebb öröm, hogy vége, mint amilyen erős a félelem a jövőtől, amiben már minden döntést nekünk kell meghozni, nincsenek kopaszok, akik felett hatalommal bírunk, akiknél a puszta létezésünkben is többek vagyunk, nincs utasítás, nincs lógás. Talán az az igazán kemény, nem ez itt.

szabadságszobor_1.jpgJön a felelősség, meg a gondolat, hogy mit csináljak magammal. Én azért nem gondolkodom erről, mert halvány sejtelmem sincs, mit csinálok majd. Olyan mértékben sötét folt a jövőm, hogy felesleges meregetnem a szemem előre. Meg messze is van még. Az egyetlen, ami miatt a jövő reményt ad, az az, hogy nem leszek itt.

De ez azért jövőképnek karcsú.

Mindegy jöjjön csak. Éljen a szabadság.

Valamit majd kezdenem kell magammal.
Mennyivel egyszerűbb itt! Mert ma azt kezdtem magammal, hogy lementem a dokihoz, lázas is vagyok, meg szarul is, de nem annyira, mint ahogy eljátszanom sikerült. Cannes-i nagydíjas alakítás lett, öt nap egészségügyi szabadságot ért!

 

Szóval ma volt az augusztusiak leszerelése. De még a doki és a leszerelés előtt részt vettem a leszerelő beszéden. Na nem magamtól, hanem, mert fel kellett tölteni a sorokat. Mert a beszédet ugyan a leszerelőkhöz intézik, de nem róluk szól. Hanem a laktanyaparancsnokról. Akinek itt alkalma nyílik szívhez szóló beszédet mondania. De az meg hogy veszik ki magát, hogy a beszéd nem telt ház előtt zajlik? Az, hogy nincs annyi augusztusi leszerelő, akikhez szólani kíván, hogy ne legyen foghíjas a terem, az nem érdekes. Ő akkor elégedett, ha sokan kíváncsiak a gondolataira.

A beszéd szar, az érzés jó volt. Meghatódtam. Egyáltalán nem attól, ami benn elhangzott. A szokásos szocialista haza kifejezés szökött szárba megint és csak pufogtak a munkásmozgalmi frázisok. De elképzeltem, hogy egyszer majd úgy unatkozom itt, hogy néhány óra múlva örökre elmegyek. Ez az érzés elérzékenyített.

Pár percre, mert az orvosnál már nem ez munkált bennem. És hát öt nap EÜ szabadság komoly eredmény.

Jöjjön csak. Éljen a szabadság.

Centi_30.jpg275

 

 

 

 

Augusztus 18 Kedd

Elmentem az orvoshoz megint, de csak valami béna EÜ katona volt helyette, visszarendelt későbbre.
Szarul vagyok, és mivel ez látszik is, nem tesznek szolgálatba, hiába nem látott orvos. Majd holnap újra próbálkozom. Tényleg olyan érzés, mintha napszúrásom lenne, de ennek már hónapokkal ezelőtt jönnie kellett volna, nem most.
Szédülök, alszom egész nap.

szédülés.jpg

Centi_30.jpg276

 

 

 

 

Augusztus 17 Hétfő

ÖREGEDŐ vagyok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A felénél tartok! Öregedő! Benne van a nevében a kor, már véletlenül sem lehet kopasznak, fiatalnak hívni. Már csak a „gedő” szórészletet kell elhagyni és mindenki bekussolhat, az leszek, ami a nevem, és most megelőlegezett öreg lettem. Hurrá!

De sajnos ez az öröm az állapotomon nem látszik meg. Valami kórság leterített, lázas lettem, émelyegtem, mentem is a dokihoz rögtön.

Nocsak, beteg lettem, kérdi az orvos, mintha lenne némi él a hangjában, meg se várta, hogy befejezzem, mi is a bajom, bevágott valami injekciót a karomba. A gyógyszer múltkor nem hatott, ez most fog, mondja, és már tessékel is kifele.

injkció.jpegVagy nevelési céllal kaptam, márciusban ugye sűrűn jártam hozzá úgy, hogy semmi bajom nem volt, vagy ez az injekció tényleg csodaszer, és bármi bajom van, meggyógyít, mert ugye a doki nem tudja mi bajom, nem hagyta elmondani. Vagy valami hatóanyagot tesztel a katonaságon valami országos egészségügyi fő-fő hivatal. De valamivel tényleg jobban lettem, izzadok, mint egy ló, de a lázam lement, ezért el tudok menni délutános szolgálatba.

Ferihegy 2-n álltam kinn, kutyával. Ködit az öreg csatalovat vittem ki, talán érzi, hogy nem vagyok valami jól, mert többször is közelebb oldalaz és nekidől a combomnak. Ez segít, jó a testmelegét érezni. De megszédültem kinn, olyan mintha napszúrást kaptam volna.
Este bezuhantam az ágyba, majdnem ájultan feküdtem reggelig ruhában.

Centi_30.jpg277

 

 

 

 

Augusztus 16 Vasárnap


Délután kutyával a F2-n. Pofást vittem magammal, kedvelem, látszik, hogy fiatal, hogy nemrég még kölyök volt. De meleg van nagyon, kifeküdtünk a beton mögé, én aludni próbáltam.

Késett este a váltás. Ezt az ember nagyon zokon veszi. A szolgálat az oké, azt nyomni kell, de hogy egy perccel is hosszabb legyen, mint kellene, az kiborító. Nem tudtuk meg az okát, de mindannyian dühösen szálltunk fel a kocsira.

Este 11 körül, amikor visszaértünk szolgálatból döbbenetes hír fogadott a laktanyában. Felbolydult méhkasra hasonlított az épület, nagy szaladgálás és kisebb csoportokban pusmogás.

Felborult a Kutügy UAZ nyolc emberrel.

Balog, aki jó lesz majd sofőrnek, bebizonyította, hogy nem lesz jó.

A rekonstruált történet szerint ez volt az első éles szolgálata, eddig tanulószolgálatba járt, mindig volt vele valaki, pontosabban ő eddig sosem vezetett, csak a feladatot, útvonalakat figyelte, tanulta. Ma osztották be először éles sofőr szolgálatba. Nem szokás UAZ-t használni a szolgálatosok szállítására, nem fér bele annyi ember, amennyi kell, de most lett volna ez módosítva Balog miatt, mert IFA-ra nem akarták tenni.
uaz.jpg
Állítólag nem tett meg összesen két kilométert, már elkezdte röhögve ijesztegetni a benn ülőket, egyenes úton jobbra aztán balra húzva erőteljesen a kormányt billegtette a kocsit, amit az UAZ nehezen visel, és benne ülve valóban ijesztő. Szóltak neki, hogy elég, beszartunk, most már mehetnél normálisan, de röhögött, hogy hát ennyitől beszartok?
És tovább szlalomozott.


Az UAZ egy doboz. Úgy is viselkedik. Addig áll az egyik lapján, amíg át nem billen a másikra. És mondják, hogy elkezdett megbillenni, Balog igyekezett ellenkormányozni a saját hülyeségének, de akkor meg a másik oldalon látszott kibillenni a kaszni. Nyilvánvaló lett, hogy ez védhetetlen, de Balog becsületére legyen mondva, ijesztgetésben alapos volt, mert ezt a manővert négyszer, ötször meg tudta csinálni, annak reménye nélkül viszont, hogy megoldja, így az összes benn ülő már az elsőnél tudta, hogy végük van, de még volt idejük ezt a tényt az egyre jobban billegő autóban emésztgetni a tényleges borulásig. Aztán repültek egy nagyot, repült minden, tártáskák, géppisztolyok, lábak, karok, törzsek. És törtek is.

Nem halt meg senki, volt, aki néhány karcolással megúszta, de lábszár, felkar, borda és kulcscsont törések szép számmal akadtak. Matyiról, a korosztályombeli, széles vállú, vagány jóképű gyerekről hallottuk a legrosszabb történetet, neki a kulcscsont törése mellett a géppisztoly csöve benyomta a szemét kb. két centi mélyre. A fegyveren van egy csőszájfék elnevezésű alkatrész, ami egy vastagabb csőrészlet, amin eltérő méretű, ovális alakú nyílások engedik el a kirepülő lövedéket követő gázokat.

Valami olyasmi a szerepe, hogy ettől ugyan veszít az erejéből a kirepülő lövedék, kisebb lesz a hatótávolsága, viszont nem ránt akkorát a fegyver az elsütéskor, vagyis pontosabb. A vége szintén egy egész széles, majdnem tömör fémcső, de a gázok távozása miatt valószínűleg lényeges, hogy nem egyenes, hanem homorú a felülete, így a szemgolyó tökéletesen rá tud feküdni, a fémrészek szépen felfekszenek a szemfehérje területeire, a pupilla pedig pont belenéz a csőbe. Így mivel a fegyver vége szemgödör átmérőjű, magát a szemgolyót nem tudta roncsolni, de ahogy Matyi térdei között tartotta a fegyvert letámasztva az autó padlójára, majd mikor a borulásnál teljes testből lefejelte a csövet az nem szúrta ki a szemét, hanem betolta a koponyába mélyen.

AMS_hovánszky_józsef_facebook.kicsi.jpg

Állítólag nem vakul meg, látni fog, csak nehéz lesz a szemét kiimádkozni a szemgödör széléig, mert eléggé megnyúltak a szemtartó inak. Mindenesetre mindenki kórházba került, az is, akinek semmi baja nincs. Balogot többet nem láttuk, állítólag leszerelték, de már a cuccait is valami Adyligetről küldött hadnagy vitte magával.

Ami érdekes, hogy ő volt az egyetlen, aki karcolás nélkül úszta meg a balesetet.

Centi_30.jpg278

 

 

 

 

Augusztus 15 Szombat


2-n délután kampó.

Nemsokára Öregedő leszek, vagyis a Kopaszságnak, a Fiatalságnak végérvényesen vége lesz. Nagyon régóta nem jutott eszembe, hogy amikor szakács voltam, mennyire katona akartam lenni. Hát most az vagyok.

Itt állok Ferihegy 2-n és figyelő szemeimet a reptérre vetem. Figyelek a rendre. Szemmel tartok mindenkit.
Én vagyok, akin múlik az utasok biztonsága, és én vagyok az, akinek meg kell ölnie azt, aki a szocialista hazánk véleménye, szempontjai alapján megérdemli. Mondjuk szökni próbál ebből a szabad Magyar Népköztársaságnak nevezett börtönből. Mert mi más lehet az a hely, ahol arra kell figyelni, hogy a bent lakók ki ne menjenek.
Lehet itt parádézni, lehet azt mondani, hogy fejlődünk, de ez akkor is börtön.

Például, ha leszerelek, utazni szeretnék majd repülőgéppel. Megtehetem majd? Egyáltalán nem biztos. Inkább az a valószínű, hogy nem. Nem ismerek senkit a katonaság előtti életemből, aki járt volna külföldön. Az elegendő indok lesz vajon a hatóságoknak, hogy látni akarom mondjuk az Eiffel tornyot vagy a Colosseumot?
Röhögéshez elegendő indok lesz.
Szóval ez itt börtön és én a saját börtönömet őrzöm. Olyan ez, mint amikor valakivel megásatják a saját sírját.
Genyó dolog.

Börtönőr vagyok, nem katona. És ha végül is elintéztem volna, hogy határszélre kerüljek, jobb lenne?
Dehogy.
Csak más.
Nem repülőgépeket néznék naphosszat, hanem erdőt, mezőt. Akkoriban, mikor oda akartam kerülni, volt egy romantikus elképzelésem, hogy milyen szép lehet a természetben. Hát, gondolom az első három nap igen. Aztán ott is csak az marad, hogy az ember várja a leszerelést, szarik arra, milyen szép a táj. Ráadásul az ott sokkal ingerszegényebb mint ez itt, és ráadásul én még ezt a reptéri zsibvásárt is nagyon sokszor unom.

Csak egy egyszerű példa.
Itt soha nincs sötét, a reptér minden részlete fényárban úszik. Ez látszólag szar, mert mindenhol látszik az ember, nehezebb sumákolni.
Az erdőben, a mezőn viszont nincs világítás. Vagyis a szolgálat éjszaka, sokszor vaksötétben telik. És nem is csinálhat magának fényt az őr, mert akkor célponttá válik. Tehát sötét van, semmit nem lát. Mit csinálhat olyankor? Gondolkodik, jár az agya.
Miken?

Hát hogy az a reccsenés, az meg mi volt? Az ágak ropogása, levélzizegés, szél, valami állat, vagy ellenség?
És mered a sötétbe.
Én ott beszarnék félelmemben.
Ha ez lett volna nekem a katonaság, akkor mégiscsak jobb helyen vagyok itt. Minden tiszteletem azoké, akik így töltik a katonaidejüket, de köszönöm, akkor inkább itt vagyok. Arról nem beszélve, hogy azért a reptér kiemelt fontosságú objektum, itt amellett, hogy figyelem, ki akar kiszökni, inkább az a fontos, hogy katonai vagy terroristatámadás ne érje, tehát egy kicsit logikus a szerepem. De a határszélen már az a tudat is őrjítő lehet, hogy valóban csak legvidámabb barakkot védjük, egy országnyi munkatábort.
Mert a legjobban őrzött határszakasz az osztrák, de az osztráktól kell védeni? Francokat.
Tőlünk kell, hogy ki ne szökjünk.
A többi határszakaszon mit védünk? Gyakorlatilag semmit, mert bárhonnan szökik ide át valaki, magyar papírok nélkül semmit nem tud kezdeni, ha igényelni akar papírokat, kiderül, hogy átszökött és akkor mi visszaadjuk a hazájának, pontosabban annak az államalakulatnak, ami a hazája helyén tanyázik.
Szovjeteknek, románoknak, jugóknak, csehszlovákoknak. Mindegyik ragaszkodik a saját rabjaihoz.


Semmi értelmünk.

Mert ha meg mondjuk az egyik ország katonai erővel indul ellenünk, és elképzelem azt a velem egykorú kölköt a tök sötétben rettegve, aki ugyanúgy várja, hogy ez az egész másfél éves rémálom befejeződjön, akkor egyenesen sírni támad kedvem. Csak azt tudnám kiabálni neki, hogy fuss, rohanj, menekülj!

xposter-1942-woman-red-cross.jpg

De valószínűleg egy komolyabb incidens első áldozata az a gyerek lenne ott a sötétben, aztán meg az örs többi határőre, akiket hirtelen mozgósítanak, mielőtt a honvédség felébred. Réz Misi Siklós közelében, Szabó, meg a bikanyakú valahol máshol.

Ennek az egésznek semmi értelme nincs.

És ha arra gondolok, hogy több katonai ismeretet akartam szerezni, akkor be kell látnom, erre a határőrség teljesen alkalmatlan. A leszerelés után a honvédség állományába kerülök majd. És ott sokkal rosszabb helyzetben leszek, mintha nyúl (honvéd) lettem volna. A kiképzésem szart se ért és semmit nem tudok a harcról.
Az az egyik egyed lennék, aki a leghamarabb meghal. Itt a határőrségnél semmilyen katonai tapasztalatot nem tudok szerezni, az egésznek tényleg csak az az egy értelme van, hogy elteljen.

Ahhoz viszont mégiscsak a legjobb helyen vagyok itt.

Akár még szakács is maradhattam volna.

De nem, azt jobban untam.

Centi_30.jpg279

 

 

 

 

Augusztus 14 Péntek

Ötre vissza kellett jönnöm, ma sikerült is, nem késtem. A buszon a laktanya felé összetalálkoztam Robival meg Medvével. Én már fenn ültem mikor ők felszálltak. Medve jött előbb, köszöntünk egymásnak, de aztán megláttam Robi alakját és ettől olyan lettem, mintha kővé váltam volna. Neki nem köszöntem, minden mimika eltűnt az arcomról, én egy megvető tekintettel konstatáltam a megjelenését, amit ő egy kaján, gonosz pillantással reagált le. Néhány sorral előrébb ültek, hangosan röhörésztek, néha hátra is pillantottak.
Úgy éreztem rajtam röhögnek időnként. Fortyogott bennem a düh, de nem mutattam, csak amikor szálltunk le. Robin láttam, hogy épp valamit mondani készül nekem, felemeltem a mutatóujjamat és úgy néztem rá, értse, a torkának ugrom, ha megteszi. Így csak Medve fülébe súgott valamit, felnyihogtak, Medve is rám pillantott, és még szélesebb vigyor ömlött az arcára.
Ölni tudtam volna.
Megvártam, míg beérnek a laktanya kapuján, aztán indultam én is a megállóból. Igazából nem tudom, mit sugdosott Robi, min nevetgéltek és nem is kellene, hogy érdekeljen, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Benn a körletben is morózus maradtam, látta mindenki, hogy jobb, ha nem szól hozzám.

Este a vacsoránál láttam, hogy Robi már a sor végén kiszúrt.  A tálalónál állt Medve is, meg még néhány Berben, jókedvűen hahotáztak. Ismerem őket már, tudom,  hogy humorérzéke egyiknek sincs, nevetésre csakis a káröröm és a gúny sarkallja őket. Most még nem velem foglalkoztak, de látom, hogy Robi szemmel tart, ahogy araszolok a többiek közt a pult felé. Szerencsére az öregek leültek egy asztalhoz mire odaértem, de Robinak nagyon emelkedett a hangulata, elemében van a saját közegében, most erősnek érzi magát.
Nagyon régen nem torzsalkodtunk, eddig mindig kerültük mindketten a konfliktusokat, de ebbe az állóvízbe esett bele a mai napi találkozás és felkavarta egészen. Vigyorgott a képembe és egy olyan tányért tol elém, ami már ott állt a pulton korábban. Lehet, hogy rendes étel, hogy nem csinált vele semmit, de mivel nem láttam, amikor kiporciózta, nem fogadtam el.
Tologattuk egymás felé, hogy ezt én nem eszem meg, adj másikat, nem adok, ugyanaz az étel, mi van köcsög nem bízol bennem, meg ilyenek. Megelégeltem. Láttam, hogy nem ad másikat, és hogy most nagyon elemében van, a többi öreg meg adta alá a lovat. Pont ezeket a helyzeteket kerültük mindketten azzal, hogy amikor osztotta az ételt figyeltem a kezét, ő meg megvárta, míg láthatom mit csinál, csak így adott kaját.
Ez eddig működött. És most sem akartam olyan kaját megenni amiről nem tudom, hogy  került a tányérba. Kezdett elfajulni a vita, és egyszer csak elborult az agyam. A húsfeltétes borsó főzeléket Robi felé fröccsentettem a tányérból, ő meglehetősen jó reflexszel ugrott félre, mellette a falon csattant az étel nagy része. Egy kevés a kötényére is ráfröccsent.
Arra, hogy etess a jó kurva anyáddal moslékot, azzal válaszolt, hogy a kurva anyádat rohadék, ezt nagyon megszoptad. Ez az ő olvasatában azt jelentette, hogy szalad majd árulkodni.
szakács10.jpg
Még jobban bedühödtem és a még kezemben lévő, de már üres tányért a konyhai mosogató falához vágtam. Erre senki nem számított, mert az öregek kórusa is elhalkult, Robi meghökkenve állt. Még annyit mondtam, hogy rohadjon benn a zsírszagú moslékos vályú mellett örökre, és a feje lesz a következő, ami így szétcsattan, mint a tányér, hátat fordítottam, még az elképedt Berbenek felé biccentettem egyet, hogy mi van gecik, mit bámultok, és a benn lévő 50-60 katona rám tapadt tekintetét magammal húzva viharzottam ki a konyháról.

Éjszakára Ferihegy 2-re vittek, mardosott az éhség, de ez az érzés paradox módon táplálónak bizonyult, megnőtt az a nagyon régen elfelejtett gondolat, hogy Robit megverem. Egészen addig dédelgettem, fejlesztgettem a gondolatot, egész komoly részletekig kidolgozva, párbeszédek szövegét csiszolgatva, míg nem sikerült a Párizsból érkező MALÉV gépről szendvicset szereznem. Miután megettem, lassan kikopott belőlem a gyűlölet, a részletgazdag verés képei elmosódtak és megszűntek.

Beigazolódott az a mondás, hogy tele hassal nem lehet forradalmat csinálni.

Centi_30.jpg280

 

 

 

 

Augusztus 13 Csütörtök

Edit ma sem nagyon jutott eszembe, délelőtt átmentem Szaszához, csavarogtunk egész nap, voltunk a ligetben, a Várban, a Hősök terén, a Normafánál, utaztunk a fogaskerekűvel, mintha turisták lettünk volna. Rám ez ébresztő hatással volt, kicsit kinyitotta a szemem, hogy szép a város, szép az ország, jó itt élni, klassz élet a civil élet. Szasza meg úgy néztem, búcsúzott. A hegyekben a kilátókat, látványosságokat mind ő ismerte, nekem új volt minden, ő viszont jól láthatóan nosztalgiával nézte a tájat.

SANY0388.jpg

A suliban hamar meg lehetett tanulni, hogy Szasza mikor gondolkodik valami olyasmin, ami mélyen foglalkoztatja. Ilyenkor az arcán megjelent két piros folt két oldalt, olyan bőrpír, mint amikor valaki elpirul, de neki csak a szeme alatti területen két 10 forintos méretű volt a folt. De az messziről felismerhető. Sok egyéb helyzetben is megjelent, és bár a hajlandóságot sem láttam rajta soha, de ezek miatt a foltok miatt se tudott volna hazudni. És most, ahogy a Széchényi hegyi kilátóról nézett körül vagy bármely más helyen, ahol belefeledkezett a látványba, megjelentek a foltok, és aztán délután, amikor elváltunk, mondta is, hogy most betárazott másfél évre, felőle holnap vihetik is.
Jöhet a sereg.

Este mégis eszembe jutott Edit. Elmentem érte, de nem volt kedvem náluk maradni ezért áthívtam magunkhoz.  Át is jött és semmit se csináltunk. Beszélgettünk, röhögcséltünk, és én megint nem mertem komolyabban a testiség felé terelni a dolgokat, ő meg szerintem hálás is volt emiatt.

Centi_30.jpg281

 

 

 

 

Augusztus 12 Szerda

40 hét.

egyenruhakisdonos.jpgÖsszevont szabadnapra engedtek ki.
Nem értem.
Márciusban volt egyszer egy ilyen, hogy két napra kiengedtek, de utána napokig jártam rapportra, hogy miért nem szóltam, hogy nekem két napot írtak a könyvembe, nem egyet. Biztosan el akartam lopni azt a napot. Most meg kiengednek két napra. Még neve is van. Összevont szabadnap. Mi legyen? Szóljak, hogy tévedés, hogy nehogy megint úgy nézzen ki, sumákolok? Vagy gondoljam azt, hogy jutalom? Nem. Azt nehéz gondolni.

Mi történhetett? Két nap egyben?

Mindegy, kimegyek. Múltkor is kibírtam, hogy cseszegetnek érte.

Este elmentünk moziba a Szaszával. Nem tudja pontosan még, de az az érzése a közeljövőben vonul. Nem sokat beszéltünk a katonaságról, de valahogy az az érzésem, az hogy együtt vagyunk felkészíti egy kicsit lélekben.
Nem is mentem haza a laktanyából, hanem rögtön felcsengettem hozzájuk úgy, ahogy voltam, katonaruhában. Szasza mamája meghatódott, de nyilván nem miattam, hanem biztos vagyok benne, hogy azt a jelenetet képzelte el, amikor majd a fia lép be hozzá ebben a gúnyában. Mozi után mentem haza, Edit egész este eszembe sem jutott.

(Kép forrása: www.kontyfa.hu)

süti beállítások módosítása